Budapest XVI. kerületében, Cinkotán, a domb tetején álló patinás, vöröstéglás épület magasan kiemelkedik a körülötte elterülő dimbes-dombos vidékből. Az épület homlokzatán ezt láthatjuk: Szerb Antal Gimnázium. A kapun belépve a főbejárat mellett egy táblán az alábbiak olvashatók: „Beniczky Gáborné Batthyány Ilona grófnő születésének 150. évfordulója alkalmából állították Cinkota lakói 1992.” Belépve az épületbe néhány lépcső után a földszinti előtér következik, ahol egy másik emléktábla látható, az alábbi felirattal: „Szabad battyányi és Német ujvári gróf Batthyány Lajos özvegye szül.: Zichy Antónia grófnőnek, a nemesszívű honleánynak, az elhagyott árvák igaz nemtőjének, a hervadhatatlan érdemű pártfogónőnek örök hálája jeléül 1888-ik évben a Magyar Gazdasszonyok Országos Egylete”. A földszinten továbbhaladva, a középső lépcsőn az első emeletre érve Szerb Antal bronz mellszobrával kerülünk szembe, a talapzatba vésve: „...Semmi sem igazán kezdet...”. Ahhoz, hogy a sokféle emléktábla összefüggését megértsük, közel 150 évet kell visszamenni az időben.

Az iskola létrejötte nem helyi kezdeményezés eredménye volt. Az 1860/61-es években, az akkori nemzeti remények idején a nemesség és a nagypolgárság hölgyei is szervezkedni kezdtek, és 1861. március 15-én megalakították a Magyar Gazdaasszonyok Országos Egyesületét.
Az egyesület megalapítása özvegy Zichy Pál Ferencné és özvegy gróf Batthyány Lajosné nevéhez fűződik. Batthyány Lajosné, a 48-as eszmék képviselője eleve biztosítéka volt annak, hogy az egyesület nemzeti, illetve haladó szellemű legyen. Az egyesület megalapítói között van Hollán Ernőné, Bram Lajosné, Kralovánszky Istvánné, Simig Istvánné, Ziehrer Józsefné és Sztupa György. „Ezen egyesület célja a női hivatás magasztos fogalmának megfelelőleg azon törekedni, hogy hazánk bármely osztályának szegény sorsra jutott leányai tiszta erkölcsű, gondos, ügyes, szorgalmas háziasszonyokká s a közjóért buzgó lelkes honleányokká képeztessenek ki.”^1. Az egyesület egy árvalányházat akart a főváros területén felállítani, az e célra befolyt gyűjtésekből már 1866 nyarán meg tudta nyitni árvaházát és elemi iskoláját a Három dob (ma Damjanich) utcában. Az 1870-es években az épületet 68 leány befogadására bővítették ki. Az árvák mellett fizető növendékeket is felvettek, a bővített épületben így már elemi és polgári iskola is működhetett.
A gimnázium birtokában 1883-tól szerepelnek írásos dokumentumok, elemi és polgári iskolai osztályok anyakönyvei. Egy-két évtized után az intézet szűknek bizonyult, és a század végén az egyesület vezetősége új, modern, 150 férőhelyes árvaház létesítését vette tervbe. Minthogy Budapest akkori területén ehhez nem volt meg az anyagi erejük, elfogadták özvegy Beniczky Gáborné gróf Batthyány Ilona ajánlatát, hogy a fővárostól ugyan kissé messzebb fekvő Cinkotán, olcsó telken építsék fel az intézetet, az ő parkja és kastélya mellett. Végrendeletében így rendelkezett: „...Cinkotai kastélyomat, udvaromat, kertemet összes melléképületével együtt úgy, amint az ma bekerítve van, berendezés és bútorzat nélkül korán elhunyt kisleányom emlékére a Magyar Gazdaasszonyok Országos Egyesületének hagyományozom és rendelem átadni azon rendeltetéssel és kötelezettséggel, hogy a kertet, ahol kisleányom egy külön emelt épületben eltemetve van, s ahová engem is eltemetni fognak, a sírbolttal együtt a mostani állapotban „Lea telep” cím alatt örök időkre fenntartani és gondozni köteles, mi célból a fenti ingatlanra az elidegenítési tilalom kapcsán a fenti kötelezettség is telekkönyvileg feljegyzendő lesz...” (A kripta ma már üresen áll, mert mint az az egyik pótvégrendeletéből kiolvasható, „...miután Budapest székesfőváros tanácsa Budapesten, 1926. évi február 4-én kelt 148820/1925. X. sz. határozatával megengedte, hogy korábban elhalt kisleányommal együtt édesatyámnak, gróf Batthyány Lajosnak a Kerepesi úti temetőben levő mauzóleumában nyerhessek örök nyugvóhelyet, ezen mauzóleumba temettessem el, és ugyanakkor boldogult kisleányom koporsója is a cinkotai kriptából ide szállíttassék át...”)

A szerződést 1901-ben kötötték meg, de az anyagiak előteremtéséig kölcsönt vettek fel. A terveket Pártos Gyula építész készítette. A tervezés elhúzódott, így az épületet 1905-ben kezdték el építeni, és 1906 augusztusában adták át rendeltetésének a kétemeletes, majdnem 100 méter hosszú impozáns iskolát. Az intézmény megnyitása után derült ki, hogy a városi fizető gyermekek nem követték "falura" volt iskolájukat - a HÉV ritkán járt akkoriban, más közlekedési eszköz pedig nem volt. Az Egylet alapítványi helyeinek korlátozott volta és a helyi egyházi iskolák versengése folytán létszámhiány keletkezett. Az 1906/07-es tanévben 5 elemi és 4 polgári iskolás osztállyal indult meg a tanítás, 29 elemi, illetve 61 polgári iskolás fővel. 1907/08-ra 31 elemi és 49 polgári iskolába járó tanulóval folyt a tanítás. 1908-ban a hiány megszüntetése érdekében egy másik társadalmi egyesület jegyzők árváit helyezte az intézménybe, így a következő tanévben már 43 elemi és 100 fő polgári osztályba járó tanuló volt. A nevelőintézet 1919-ig eredeti formájában, mint elemi és polgári iskola működött. Az iskola tevékenységéről így írt egy korabeli újság:
"Az intézet hatosztályú elemi iskolát, négyosztályú polgári iskolát és két szakra osztott továbbképző háztartás és házipari tanfolyamot foglal magában, melyekben főzést, kenyérsütést, szabást, varrást, fonást, szövést, gépvarrást, csipkeverést stb. tanulnak a növendékek. Rendkívüli tárgyak a zongora és a francia nyelv, tánc és illemtan, külön kívánatra az angol nyelv. A tanítónők és nevelőnők mind bentlakók, így tehát a tanórákon kívül is állandóan foglalkoznak a növendékekkel. Az intézet nagy gondot fordít a test edzésére, ápolására és ügyesítésére is, s a növendékek hetenként nagyobb sétát tesznek a környék erdős vidékére, időnként pedig a tanítónők vezetése alatt a főváros nevezetességeit tekintik meg. Tanítási és ellátási díj, beleértve az intézeti egyenruhát, tankönyveket, író és rajzeszközöket, egész tanévre 800 korona, a rendkívüli tantárgyakkal együtt 1000 korona. A díjak négy részletben előre fizetendők."
A XIX. század közepétől a gazdasági ismeretek oktatásának fontos területe volt a gazdaasszony képzés. Az 1896. évi 60 746. sz. rendelettel az akkori vallás- és közoktatásügyi miniszter létrehozta a gazdasági ismétlő osztályokat, melyek elterjedésével fellendül a nők háztartási, gazdasági képzése is. Ezt igazolja a fenti idézet is, hisz a tanultak között szép számmal olvashatunk olyan ismeretekről, melyek a mindennapi életben való helytállást készítették elő. Az anyakönyvek között található olyan bejegyzés, mely szerint pl. az 1907/08-as tanévben a polgári iskola befejezése után 6 fő csak háztartástant tanuló diák volt az intézményben.

A kiegyezés után az Andrássy-kormány vallás- és közoktatási minisztere, báró Eötvös József az oktatási rendszer egészét érintő tervében népiskolai törvényjavaslatot dolgozott ki, melyet 1868-ban a 38. sz. törvénycikkben az országgyűlés szentesített. A törvény végrehajtásához szükségessé vált a tanítóképzés megszervezése is. A törvény életbe lépése után ugyanabban az évben kezdte meg működését a budai, majd a kolozsvári tanítóképezde. Szükségessé vált a női tanítóképzés megszervezése is. Erre mutat egyes városok és vármegyék ilyen irányú mozgalma, Pozsony vármegyével az élen. A Pozsony megyei iskolatanács 1870. március 28-án tartott ülésén feliratban kérte egy tanító- és egy tanítónőképző felállítását a kormánytól. Mivel a monori tanítóképezde októberben már megkezdte működését, a megyei iskolatanács külön folyamodványban kéri a vallás- és közoktatásügyi minisztert, hogy legalább tanítónőképezde működhessék Pozsony városában. Az engedélyt megadták.
A miniszter az intézet ügyeinek intézésére egy hét tagból álló igazgatótanácsot nevezett ki. Ez a tanács működött egészen 1919-ig. Az első tanács tagja volt Uhrl Józsa is, akit 1871. szeptember 27-én a képző igazgatójának neveztek ki. Uhrl Józsa volt az első magyar tanárnő, aki francia nyelvtanári diplomát szerzett. 1889-ben Uhrl Józsát 24 évi igazgatói működés után saját kérelmére nyugdíjazták, igazgatónak Wollmann Emma tanárnőt nevezték ki, aki 1909-ben megkapta az Erzsébet-rend második osztályú kitüntetését.
Az 1914/15-ös tanév már a világháború jegyében kezdődött, s Tabódy Ida vette át az igazgatást. 1919. január 1-jén a csehek megszállták az iskolát, lehetetlenné téve minden iskolai munkát. 1919. május 15-én még a 22 végzős tanuló sikeresen letette a tanítónő-képesítő vizsgát, az erről szóló dokumentumot Budapestre átmentették, a gimnázium irattárában látható.
Az új hatalom 1919. június 8-án tette rá kezét a Pozsonyi Magyar Királyi Állami Tanítónőképző Intézetére. Ezen a napon jelent meg a tanintézet igazgatónőjénél, Tabódy Idánál Jozef Sedlacek minisztériumi titkár vezetésével egy bizottság, amely követelte az intézet épületének, berendezésének, gyűjteményeinek, irattárának, pénztárának, valamint teljes vagyonának átadását az új hatalom képviselőinek.
Tabódy Ida ebben a kétségbeesett helyzetben az MGOE elnökéhez, Zichy Sarolta grófnőhöz fordult azzal az ajánlattal, hogy az egyesület adja bérbe cinkotai intézetét, amelynek fejében meghatározott számú növendék tanításáról gondoskodni fognak. Az ügyet a magyar minisztérium is felkarolta, az épületet az állam bérbe vette, így amikor a csehek hivatalosan is kiutasították az iskolát Pozsonyból, az intézet tanári kara azzal a tudattal lépett a Szent István gőzös fedélzetére, hogy biztos otthonba érkeznek. Pozsonyból néhány felszerelési tárgyat személyes holmijuk közé téve át tudtak hozni, mint pl. a Mágocsy-Dietz Sándor: A növények táplálkozása (LXXX. kötet a Természettudományos Könyvkiadó Vállalat 1910-ben kiadott sorozatából). A pozsonyi kilakoltatás pillanatában az igazgatónő az iskola kulcsát nem adta át a cseh katonai hatóságoknak, hanem magukkal hozták és gyászszalagra fűzve őrizték.
1919. október 16-án a tanítónőképző új otthonában újjászületve kezdte meg működését, bár a pecséteken még sokáig az alábbi felirat olvasható: "Pozsonyi Magyar Állami Tanítónőképző Cinkota". Az 1919/20-as anyakönyvek tanúsítják, hogy a 4 évfolyamon 31, 24, 41 illetve 34 fő folytatta tanulmányait Cinkotán, az 1920/21-es évben már a 4 évfolyamon 5 osztály működött 33, 33, 27, és 25 ill. 23 fővel. Az adatok mutatják, hogy folyamatosan töltődtek fel az osztályok növendékekkel, a végzős évfolyamon már két osztályt kellett működtetni. A gyakorló iskolájukban ugyanezen években 80 fő tanult, 20 tanuló az önálló első, 17 az önálló második, 43 pedig az összevontan tanított 3-6. évfolyamon fejezte be az évet. 1920. júliusában 30 végzős szerzett tanítónő képesítést, közülük mindössze 1 növendék volt Pest megyei.
A háború utáni nélkülözések, a felszerelések hiánya hosszú ideig éreztette hatását az iskola oktató-nevelő munkájában. Tabódy Ida fáradhatatlan, akadályt nem ismerő agilitása, valamint széleskörű társadalmi kapcsolatai segítségével sikerült a minimumot mindig előteremteni. Ekkor sietett segítségükre Batthyány Ilona grófnő is, aki a magyar remekírók sorozatának odaajándékozásával vetette meg a tanítónőképző könyvtárának alapjait. Ma a gimnázium könyvtárában közel 300 irodalmi mű, 10 természettudományi témájú, néhány szótár illetve lexikon található az olvasóteremben, melyek a képző tulajdonát képezték. Köztük néhány különlegességnek számít ma már, mint pl. A Pallas Nagy Lexikonának 1894-es kiadásából 10 kötet, vagy az Általános Chemia Dr. Gróh Gyula 1921., Organikus chemia Dr. Rex S. szerzőtől, vagy a szótárak, továbbá 1927-ből Pintér Jenő: Magyar irodalom története.
Az igazgatónő nagy hangsúlyt fektetett az előkelő társadalmi személyiségekkel való kapcsolat fenntartására, ápolására. A húszas-harmincas évek társadalmi és szellemi vezetőrétegének csaknem valamennyi tagja megfordult az iskola falai között. A főúri kapcsolatoknak köszönhetően számos magas rangú vagy külföldi vendég látogatott el az iskolába, akiknek az érdeklődése a képző jó hírét igazolta. Pl. Bartók Béla, akinek édesanyja a pozsonyi képző gyakorló iskolájának tanára volt, először Pozsonyban adott hangversenyt, majd 1934-ben itt Cinkotán koncertezett. Jó kapcsolatuk volt Bárdos Lajossal, Cardyn Albert belga pedagógus egy kerekasztal-beszélgetés során tájékoztatta az intézet tanári karát a belga oktatás helyzetéről. A finn köztársaság elnöke a tanári könyvtárnak a Kalevala magyar fordítását küldte el. 1939. március 15-én Habsburg József főherceg és Auguszta főhercegnő látogatott el a képzőbe.

Az intézmény első tanulói főleg a pozsonyi iskola, valamint más megyék növendékeiből kerültek ki. A tanári testület teljes számban együtt maradt, ez az igazgató iránti bizalom szép példája. Törekedtek a "pozsonyi szellem" ápolására, az intézetet nem újonnan alapított iskolának, hanem a több évtizedes, ragyogó múlttal rendelkező pozsonyi képző jogutódjának tekintették. Tíz év sem telt el, s a cinkotai képző a magyar iskolák dísze lett, tanárnak, diáknak egyaránt kitüntetés volt a képzőhöz való tartozás.

A múlt szellemének ápolását külsőségekkel is kimutatták. A pozsonyi Mária Terézia szobor egy letört darabját az intézet folyosóján borostyánnal övezett állványon őrizték. A szobák falát pozsonyi képekkel díszítették. Minden év február 12-én ünnepélyt rendeztek a pozsonyi vértanúk emlékére, és ezekre hivatalos szónokként mindig pozsonyi személyiséget kértek fel. 1922. május 14-én ünnepség keretében emlékeztek meg a pozsonyi képző fennállásának ötvenedik évfordulójáról.
Az 1929-es év több nagy eseményt hozott az intézet életében. Január 6-án meghalt Wollmann Emma, az intézet volt igazgatónője. A temetésen a cinkotai iskolát Novák Eszter és Vitál Margit tanítók képviselték. Koszorút helyeztek el a volt igazgatónő ravatalánál, a pozsonyi képző volt tanítványai pedig gyűjtést szerveztek. A befolyt pénzből alapítványt hoztak létre, amelynek díját olyan tanítvány kaphatta meg, aki nemcsak jó tanulmányi eredményével, hanem magatartásával is példamutató volt. Beszerelték a központi fűtést, és megkapták a parkot, mert az állam bérbe vette a gyönyörű kertet, mely az 1929-ben elhunyt grófnő tulajdona volt. Ezzel lehetővé vált a botanikai ismeretek gazdagítása és a kertészkedés, az 1932/33-as tanévben létesített tenisz, illetve korcsolyapálya a növendékek sportolási lehetőségét bővítette, s így az épület ideális nevelőintézetté egészült ki.
"A dús növényzetű kert előterében a régi kedves kúriával valóságos paradicsommá teszi a falu közepén intézetünket. Kora tavasztól késő őszig hangzik a madárcsicsergés és a rigófütty a lila ibolyaszőnyeg, a rózsaerdő, a tisztás a liliomcsoporttal, a legyezőpálmák, a hatalmas uszályos fenyők, a karcsú, hajlékony rezgőnyárfák, borostyánnal befutott fatörzsek - csupa beszédes szépség, visszatérő drága emlék az itt lévő és visszatérő növendékeknek."^2.

A szertárak és a könyvtár csak lassan gyarapodott, ezt különböző adományozók - pl. a Magyar Gazdaasszonyok Országos Egyesülete - is segítették, melyek közül Foerster Vilmos: Iskola és jellem - Adalékok az engedelmesség neveléstanához és az iskolai fegyelem átalakításához című könyve megmaradt. A hiányt a tanulók saját leleményességükkel is pótolták, maguk állítottak elő tanszereket és kísérleti eszközöket. A politechnika csírái is kimutathatók voltak: melegágyakat készítettek előveteményezésre, gondozták az üvegházi növényeket, az ablakok és folyosók virágait. A bentlakó növendékek maguk készítették el az intézet függönyeit, a törölközőket, terítőket, konyhatörlőket. Egészségtani gyakorlatok címen rendszeres képzésben részesültek csecsemőgondozásból. A növendékek színielőadásokkal, hangversenyekkel, kiállításokkal gazdagították az iskola kulturális életét. Legnagyobb gondjuk az volt, hogy az épületben nem volt olyan előadóterem, amely nagyobb számú közönséget be tudott volna fogadni.

Az 1935/36-os tanév újra igazgatóváltozást hozott az intézet életében, Tabódy Ida több mint 20 évi igazgatói munka után nyugalomba vonult. Érdemes munkájának elismeréséül a Signum Laudis érdemrenddel tűntették ki. De az igazgatónő nem csupán az intézet érdekében tevékenykedett, hanem a község fejlesztésében is. Modern sportpályát létesített, a tüdőbeteg-gondozó, valamint az anya- és gyermekvédő intézetek számára állami segélyt járt ki. Fridrik Ágoston, a község akkori főjegyzője ünnepi beszédében kihangsúlyozta, hogy "Méltóságod többet tett 16 év alatt ezért a községért, mint évszázadokon át a község földesurai és kegyurai"^3. Tabódy Ida egyike volt azoknak, akik arra születtek, hogy sorsokat és intézményeket irányítsanak. Utódjául Medgyesi Zsófia került az intézet élére.

1930 és 1940 között alakult ki az iskola végleges struktúrája. Négy elemi osztály működött, melyek az épület földszinti termeiben helyezkedtek el. Ezen a szinten volt a védőnő szobája, a betegszoba, a tornaterem, valamint zenetermek. Itt kapott helyet a fizika, a kémia és a biológia előadóterme, valamint a szülők fogadására kijelölt terem. Az első emeleti folyosó egyik végén volt az igazgatói szoba és az iroda, a tanítónőképzősök osztálytermei, a díszterem, valamint a rajzterem. A második emeleten pedig a kollégiumi rész rendezett be tanulószobákat, hálótermeket, itt voltak a mosdóhelyiségek. Az épület alagsorában voltak a konyhák, a mosogatószoba, vasalószoba, ruhaszárító, a személyzeti szobák (pl. a szakácsnő, gépész szobája), a kazánház és a széntárolók, valamint a kollégisták otthonról kapott élelmiszereinek elhelyezésére alkalmas szekrények. Az oktatás rendje is igazodott a intézmény szerkezetéhez. Az alsó tagozatos osztályokat egy tanítónő vezette, a képzős osztályok szakrendszerű oktatásban részesültek. Minden képzős hallgató választott magának egy elemistát, akinek a testi-szellemi fejlődését figyelemmel kísérte, feljegyzéseket készített, és a tanuló szüleivel is kapcsolatban állt. A képzős hallgatók minden hétvégén elhagyhatták az intézetet, de vidéki otthonukba csak meghatározott időnként mehettek haza. A kollégisták életét nevelőtanárok felügyelték, akik az intézmény alkalmazottai voltak.
A képzőben a közismereti tárgyak mellett fontos szerepet kaptak a pedagógiai tantárgyak is. Minden képzős egy hónapot töltött a számára kijelölt elemi osztályban. Az egy hónapból három hét hospitálással, egy hét pedig gyakorló tanítással telt el. A tanításra az alsós osztályt vezető tanítóval közösen készültek fel: órarend szerint beszélték meg a tanítás témáját, és a felkészülés módját. Három nappal a tanítási óra előtt óravázlatot, az utolsó tanítási órákra pedig tanítási tervezetet kellett készíteniük. Az óravázlat csak az óra szakmai lépéseit tartalmazta, a tervezet viszont nagyon részletes volt. Le kellett írnia a képzősnek mindazt, amit az órán el kívánt mondani, meg kellett fogalmaznia a felteendő kérdéseket, majd a kérdésre várható válaszokat is. A gyakorló órákon bent voltak a növendék osztálytársai, valamint a képzős szaktanárai. Az óra után részletes megbeszélés, majd értékelés következett. Legelőször az órát tartó növendék mondta el véleményét saját órájáról: mit sikerült és mit nem sikerült megvalósítania.
Majd az osztálytársai következtek bírálataikkal, őket követte az alsós osztályt vezető tanító, a legvégén pedig a pedagógiai tárgyakat oktató tanárok közül a kinevezett gyakorlatvezető tanár zárta a megbeszélést, s ő adta az osztályzatot is. Ez az értékelő jegy beleszámított a növendék félévi vagy év végi osztályzatába is. A jó pedagógiai felkészültség tette aztán lehetővé, hogy a képesítés megszerzése után munkahelyükön jól tanítsanak. Az intézet tanulmányi színvonalával, jó tanulmányi eredményeivel az elsők között szerepelt az ország 48 tanítóképzőjének (28 tanítónő- és 20 férfi tanítóképző volt) eredményei között. Ez a tanulók dicséretes szorgalmán kívül a tanítóképzés időközben végrehajtott reformjának, a tanulmányi idő 5 évre való felemelésének is köszönhető volt. A kötelességszerű tanuláson kívül és az általános irányú képzés mellett igyekeztek mindenkit valamilyen irányú speciális képzésben részesíteni. A politechnikai nevelés csírái is kimutathatók, növények gondozása, terítők, függönyök készítése, ruhájuk megvarrása is hozzátartozott a feladataikhoz.

Nagyon szigorú házirend szabályozta életüket. Ébresztő reggel hatkor, fél nyolckor reggeli, tizenkettőkor ebéd, délután négyig szilencium és este tízkor villanyoltás volt. A kollégisták életét nevelőtanárok felügyelték, akik az intézmény alkalmazottai voltak.
A házirend megszabta azt is, hogy milyen öltözéket viselhettek a képzősök. Az első emeleten, a díszterem mellett lévő táblán helyezték el a kiírást, hogy másnap milyen ruhát kell felvenniük. A meghatározott öltözéken kívül mást nem viselhettek. Volt hétköznapi és ünneplő ruhájuk, ezekből is többféle. Az ünneplő ruhák egyes darabjait a növendékek maguk készítették. Például az ünneplő blúz fehér selyemből készült, a hímzést pedig a növendékek varrták rá. Volt hétköznapi kötényük sötétkék vászonból, melyen a hímzés fehér volt. Télikabátjuk sötétkék volt, zsinóros, diáksapkájukon az intézet jelvényét viselték. Ebből néhány ruha rajza, vagy fényképe megtalálható a gimnázium múzeumában.
Hasonlóan a község lakosságához, az intézet növendékeinek nagy része is katolikus volt. Az épülettel majdnem szemben lévő katolikus templomba vasárnapokon és ünnepnapokon fegyelmezett kettes sorban vonultak át misére. Az iskola épületében, a mai díszteremben volt egy kápolna, melynek oltárterítőjét még Pozsonyból hozták, de nagyon kevesen fértek be a kápolnába, így istentiszteletet itt ritkán tartottak. Az intézet hittantanárai közül került ki nem egy egyházi személy: például Mészáros János budapesti érseki helynök, Shvoy Lajos székesfehérvári püspök. Gyakran érte kritika az iskolát, hogy az intézet szelleme túl klerikális. Igaz, a tanári kar és a növendékek zöme is katolikus vallású volt, de az is tény, hogy szélsőséges nézeteket a testület egyáltalán nem vallott. A katolikus prioritást ellensúlyozta az, hogy az iskola hittanára volt Raffay Sándor evangélikus püspök is.

A második világháború közelről érintette az intézetet. A tanárok és a tanulók hangulatára egyaránt rányomta bélyegét az a tény, hogy egyre többször volt az országban légiriadó. Az iskola vezetésének kötelessége volt a tanulók biztonságának biztosítása, így miután sem az államnak, sem az intézménynek nem volt pénze arra, hogy a parkban szabályos légópincét építsen, az épület alagsorát alakították át, a falakat pedig boltívvel erősítették meg.
Az 1941/42-es tanévet tanárhiánnyal kezdték meg, egyrészt az áthelyezések, másrészt a nevelők betegsége miatt. Az 1942/43-as tanévben a szénhiány okozott gondot, a karácsonyi szünetet is január 21-ig meg kellett hosszabbítani. 1943. március 29-én elhunyt Tabódy Ida, a szeretett igazgatónő, akinek halála nagyon megviselte a diákokat és a tanárokat egyaránt. Végakarata szerint kedves iskolája közelében, a cinkotai temetőben temették el.
1944 decemberében a parkban lévő kastély leégett, az épületet katonai célokra lefoglalták, és csak 1947-ben mentesült a katonai igénybevétel alól. A tanítónőképző növendékei részére ezért helyet kellett keresni, ahol a tanítás folytatódhatott. A tanulók 1945 és 1947 között a belvárosi Veres Pálné Leánygimnázium vendégei voltak, a kollégista növendékeket pedig különböző leány- és népi kollégiumokban helyezték el. 1947 nyarán megindult az épület helyreállítása, így az új tanévet már Cinkotán kezdhették meg. A legfontosabb feladatokat, mint pl. a gyakorlóiskola újjászervezését, a gyakorlókert és virágkertészet kialakítását, lépésről lépésre oldották meg.

A helyreállítás mellett tartalmi sikerek is jelentkeztek. Közben az ingadozó iskolapolitika következtében pedagógiai gimnázium jellege is volt egy-két osztálynak és a megszüntetett zsámbéki tanítóképzőből is helyeztek át ide néhány osztályt. 1952-től a Teleki Blanka Tanítóképző nevet vette fel az intézmény. Az iskolák államosítása után megkapták a cinkotai Kultúrház u. 40. szám alatti épületet (evangélikus polgári iskola volt, ma Batthyány Ilona u. 40.), mely lehetővé tette a gyakorló általános iskola négy felső osztályának beindítását is.
Az iskola és a diákotthon szétválasztása is ebben az időben kezdődött, a diákotthon önálló intézmény lett, 1959-ig a Kossuth Zsuzsa Leánydiákotthon nevet viselte. A két intézmény kapcsolata igen szoros maradt, hisz a szétválás után is még sokáig az iskola tanulóiból kerültek ki a kollégium lakói.
1949-ben az oktatási miniszter rendelete szerint a tanítóképző intézeteket át kellett alakítani. Eddig négy éves képzés volt, az ötödik évben egy éves gyakorló tanítás után képesítő vizsgát tettek, s megkaphatták a tanítónői oklevelet. Azok a tanulók, akik 1949-ben iratkoztak be az intézménybe, már más rendelet alá tartoztak. ők a negyedik év végén érettségi vizsgát tehettek, ezzel biztosított lett számukra az egyetemre való felvételi lehetősége. Az első ilyen érettségiző osztály 1953-ban hagyta el az iskolát. Már érlelődött a minisztérium képzeletében, hogy a tanítóképzés felső intézményben történjen.
Nagy fordulópontot hozott az 1955-56-os tanév az iskola életében. Ekkor 195 tanulója volt az intézménynek, akik egyúttal kollégisták is voltak. 1955-ben megjelent a rendelet, mely megszüntette a középszintű tanítóképzést. Így 1955-től párhuzamosan élt az épületben a tanítóképző és a gimnázium. A tanítónőképző utolsó diákjai 1959-ben végeztek, az első gimnáziumi osztály is ebben az évben érettségizett, az intézmény már Általános Leánygimnázium pecséttel adta ki az okmányokat. Ezzel az iskola átalakult 12 évfolyamos iskolává. Mivel az általános iskola nem biztosított megfelelő számú utánpótlást a gimnázium részére, ezért a 12 évfolyamos jelleg fokozatosan megszűnt, 1965-ben már Cinkotai Általános Iskola, Gimnázium és Leánykollégiumként szerepelt. 1960-61-ben az 5 és fél holdas területből 1900 négyszögöles területet a Cinkotai Általános Iskola létesítésére igénybe vettek, melyet 11 hónap alatt felépítettek, és ez az iskola fokozatosan átvette a 12 évfolyam alsóbb 8 évfolyamának képzését.

Az iskola vezetői a gimnáziumi osztályok erőteljes fejlesztésére, a szakmai felszerelés nagyfokú modernizálására fordították figyelmüket. A gimnáziumi profil jelentős változáson ment át, úgy próbálták korszerűsíteni a belső tartalmat, hogy tagozatos osztályokat alakítottak ki, az általános tantervű osztályokban a képzés 5+1-es rendszerben folyt, vagyis a hét napján tanórák voltak, egy nap pedig politechnikai képzést kaptak.
Az első kémia-biológia tagozat Magyarországon 1963 előtt három vidéki egyetemi városban létezett, majd 1963-ban három budapesti gimnáziumban, köztük Cinkotán indulhatott el ez a képzési forma. A tagozatos osztályokban a politechnikai foglalkozások helyett tartották meg a kémia és biológia gyakorlatokat, heti 2-2 órában. Az első tanévben még maradt 2 óra a politechnikai foglalkozásra is, a következő években ezt felváltotta a fizika gyakorlat. A tagozatos tárgyakból kötelező volt érettségi vizsgát tenni. A gyakorlatok tantervét a gimnázium tanárai (Stollmayer Ákosné biológia, Kecsmár Istvánné kémia, Wolf Györgyné fizika) dolgozták ki, a hivatalos tantervek csak jóval később jelentek meg. A későbbiek során olyan képzések is indultak, amelyekben már csak az egyik tárgy szerepelt tagozatosként. A reál tárgyakat tanító tanárok és a tagozatos osztályok teremtették meg az iskolában a magas színvonalú természettudományos oktatás hagyományait, működésük igen népszerűvé tette a gimnáziumot a továbbtanulni óhajtó tanulók körében. A tanulók gyakorlatként a Szilas patak növény- és állatvilágával, vizének vizsgálatával is foglalkoztak, sok éves munkájuk, valamint a kerület lelkes lakosainak és neves kutatók közreműködésének eredménye a Naplás-tó védetté nyilvánítása lett.

Az említett tagozatok mellett a nyelvi tagozatok kialakítása és működtetése is megindult. A kötelező orosz nyelv mellett a második nyelv kínálata a többi középiskola ajánlatát magasan meghaladta; latin, olasz, német, angol, francia nyelvek szerepeltek a lehetőségek között. Ebből adódott, hogy a nyelvi tagozatok is ezen nyelvek közül kerültek ki, orosz, német, francia, majd olasz tagozatos csoportokat alakítottak ki. A gimnázium vonzáskörzete a kollégiumi lehetőség miatt szinte országos volt, de a legtöbb tanuló azért budapesti, vagy a közeli településeken lakott. A vidéki tanulók zöme leány volt, többségük a kollégiumi elhelyezést is igénybe vette. Ezek a lányok nagyon szívesen választották a nyelvi tagozatot, míg a Gödöllő és környékéről érkezők elsősorban a reál tagozatok iránt érdeklődtek, hisz többségük a GATE dolgozóinak gyermeke volt. A nyelvi tagozatokon a nyelvi órák száma heti 8-9 óra volt, az oktatás intenzitása valamint a kis létszámú csoport eredményezte, hogy a képzés nagyon sikeresnek bizonyult. A nyelvtanárok minden lehetőséget megragadtak a nyelv gyakoroltatására, külföldi diákcsoportok fogadásával, levelezésekkel, később külföldi diákcserékkel ösztönözték a tanulókat a nyelv minél jobb elsajátítására. A diákcseréket segítette az a tény is, hogy a gimnázium UNESCO asszociált iskola volt. A gimnáziumnak francia, német, olasz iskolákkal volt éveken át szoros kapcsolata, ezek a diákcserék segítették az idegen nyelv megszerettetését, az országok kultúrájának, történelmének, nevezetességeinek megismerését, bővítette nyelvtudásukat, tájékozottságukat. (Lycée technique de Langon, Gymnasium am Deutenberg, Liceo "Concetto Marchesi" Padova , Liceo "Dal Piaz" Feltre) Ezt a 90-es évek második felétől kibővítették külföldi tanulmányutakkal ill. intenzív nyelvtanulással (Anglia, Franciaország, Ausztria). Anglia: London és környéke, Waels, Tóvidék, Skócia, Franciaország: Párizs, Les Vignes, Saint-Raphael (Provence). A Socrates program keretében háromoldalú találkozón vettek részt, melynek témája: I. világháborús emlékhelyek - Németország: Gymnasium am Deutenberg, Berlin; Franciaország: Pontarlier, Verdun; Magyarország: Szerb Antal Gimnázium.
A tagozatos, majd a későbbi tantervekben a speciális osztályok között sem szerepelhetett sokáig az angol nyelv. Az 1986/87-es tanévre kapta meg a gimnázium először annak a lehetőségét, hogy speciális orosz-angol csoport induljon, vagyis a diákok mindkét nyelvet magas óraszámban tanulhatták, és az egyik nyelvből speciális szinten tehettek érettségi vizsgát. A kísérleti csoportot a Főváros engedélyezte, eredményességéről a 4 év alatt letett nyelvvizsgák száma, valamint a felvételi eredmények beszélnek. Elsősorban ezeknek a nyelvi osztályoknak a munkáját segítették az idegen anyanyelvű tanárok (olasz, német, angol, francia).

A szertárak fejlesztése mellett a legkorszerűbb biológiai és kémiai laboratórium, valamint nyelvi labor létesült a Fővárosi Tanács V.B. Oktatási Főosztályának komoly anyagi támogatásával. A modern felszerelések és a kiváló pedagógusok munkája eredményezte, hogy a tanulók továbbtanulásra való felvételizése eredményes volt, elsősorban a reál tárgyak ismeretét igénylő szakok területén. Ezekből az osztályokból igen sok orvos, állatorvos, kutató, tanár került ki. A kialakult személyi és tárgyi feltételek igen sok hátrányos helyzetű kollégista és bejáró tanuló számára tette lehetővé az átlagosnál jobb előrehaladást a kémia, biológia, orosz, francia és német nyelv terén.
Az általános tantervű osztályok egy gyakorlati nap keretében dísznövénytermesztéssel, kisállattenyésztéssel foglalkozhattak, kerámiázást vagy üvegcsiszolást tanulhattak. A képzés a gimnázium parkjában, illetve a Kultúrház u. 40. alatti "kisiskola" termeiben folyt, jól felszerelt műhelyekben, üvegházakban. Ezek a képzési lehetőségek nagyon sok tanulónál a munkába való elhelyezkedést könnyítették meg. A kerámiázást, iletve üvegcsiszolást Apostol Péter és felesége művészi szinten oktatta.
A gimnázium 1969-ben felvette Szerb Antal nevét, 1970-ben megalapították a Szerb Antal Emlékérmet, melyet a kimagasló pedagógiai munkáért kaphatta a pedagógus nyugdíjba vonulásakor, illetve kimagasló tanulmányi eredményért, a közösségért végzett munkáért a végzős tanuló. 1977 szeptemberében a Kulturális Minisztérium ajándékaként a gimnázium megkapta Ligeti Erika művésznő Szerb Antalról készített emlékplakettjét, ennek másolatait lehetett adományozni a későbbiekben emlékéremként. 1977 szeptemberében a Kulturális Minisztérium Vilt Tibor szobrászművész Szerb Antalról készített mellszobrát is a gimnáziumnak adományozta, melyet a parkban állítottak fel. A szobor avatásán Sőtér István akadémikus méltatta Szerb Antal pályafutását, munkásságát, beszédében a szoborról így nyilatkozott: "...idézze mindig emlékezetünkbe az embert és azt a kort, mely Szerb Antalnak és körének jóvoltából legmodernebb irodalmunk felejthetetlen ifjúkora lehetett. Vilt Tibor megkapó alkotásán Szerb Antal tekintete éber és nyugodt, biztonsággal tekint szembe valamivel, ami közeledik felé, s amivel szemben ő magát tragikus fölényben érzi. A művész a szobor talapzatául a műtermi szobrász-állványt választotta, s ezzel a szobrot mintegy kivonta a mi térségünkből, hogy visszavigye a műterem - a műhely terébe. Ebben a térben érezte magát mindig legotthonosabban Szerb Antal is..." Közel húsz év múlva a gimnázium egyik volt diákja, Világhy Árpád, egy új, bronz mellszobrot készített és adományozott volt iskolájának. Ezt a szobrot lehet látni az épület első emeletén.
A hetvenes években a középiskolák kötelező közhasznú munkát végeztek minden évben egy hétig. A gimnázium ezt a feladatot legtöbbször az épülethez közeli Cinkotai Aranykalász Termelőszövetkezetben végezte, ahol lehetőség volt paradicsom vagy burgonya betakarítására. De próbálkozott ipari munkával is, erre az Orion Gyár adott lehetőséget. Ennek az volt a hátránya, hogy csak kisebb csoportokat tudott a gyár foglalkoztatni, így a munka időben széthúzódott. A legsikertelenebb próbálkozás a vidéki almaszedés volt, amely elsősorban az időjárás miatt bukott meg. A közhasznú munkák egyrészt lehetőséget adtak a tanulók sokoldalúbb megismerésére, másrészt a diákok egymást segítő, összetartó erejét is próbára tette, illetve erősítette.
A gimnáziumban, a kor igényének eleget téve esti és levelező gimnáziumi tagozat is működött. Az évek során több száz olyan dolgozót juttatott el az érettségihez és adott ezzel lehetőséget felsőfokú tanulmányok folytatására, akik valamilyen oknál fogva saját korosztályukkal együtt nem tudták vállalni a gimnáziumi képzést. A tanítás kihelyezett osztályokban és a kerület központjában lévő intézményben folyt 1983-ig, amikor a csökkenő létszám miatt a még meglévő osztályok a gimnázium épületében befejezhették tanulmányaikat, de új osztályok már nem indultak.
A hetvenes évek közepén megszűnt a politechnikai oktatás, új tantervek, iskolapolitika kezdődött. Erőteljes körzetesítéssel a gimnáziumtól elvették azt a lehetőséget, hogy a Pest megyei jó képességű tanulók ebbe az iskolába jelentkezzenek és a kollégiumot feltöltsék. Egyre több más iskolába járó tanuló került a kollégiumba, elsősorban szakközép- ill. szakmunkásképzős. A gazdaságilag különvált, de egy épületben tevékenykedő intézetek között ezért sok konfliktus alakult ki. A kollégiumi létszám fokozatos csökkenésével erőteljesen megindult a gimnázium terjeszkedése a második emelet felé. Egyre inkább ráfizetéses volt a kollégium üzemeltetése, ezért a Fővárosi Tanács Művelődésügyi Főosztálya a megszüntetés mellett döntött. 1985-ben a kollégium elköltözött, a használható berendezési tárgyakat magával vitte, a konyhai gépeket leszereltette. A Gimnázium a teljes második szintet így elfoglalhatta, s immár egyedüli lakója lett az épületnek.
Az 1986/87-es tél sok kellemetlen meglepetést okozott kemény hidegével és sok havával. Ez tette nyilvánvalóvá a fenntartó számára, hogy nem halogathatja tovább az épület fűtésének modernizálását, valamint a teljes felújítást. 1962-63-ban már volt egy részleges felújítás, ahol a födém megerősítése volt a fő cél, de nem történt meg a teljes épületben. Most ismét néhány terem födémerősítése mellett bevezették a gázt, becsatlakoztatták a víz- és csatornarendszerbe az épületet, és végre megoldották a 80 éve húzódó problémát, a tornaterem felépítését.
A felújított, átalakított második emelet és alagsor mellett az épület egy impozáns, 40x20 méteres tornacsarnokot kapott. Az épület 4 szintjén kb. 4200 m2 területet lehetett hasznosítani az oktatásban. Az osztályok külön tanteremmel rendelkeztek, a 21 terem mellett szaktárgyi előadók, kémia labor, díszterem, számítástechnikai termek, többhelyiséges könyvtár, ebédlő, kondicionáló terem, orvosi szoba, több kiscsoportos foglalkozásra alkalmas terem, szertárak, tárolók, tanári szobák, irodák kaptak helyet.
Az alagsorban modern tornaöltözők, gázkazán, tanulói szekrények mellett tanításra is alkalmas helyiségeket alakítottak ki. 1992-től a kisiskola épületét az evangélikus egyház visszakapta, az ottani foglalkozásokat a főépületben kellett megoldani.

A gimnázium a tanulólétszám megtartása, illetve a társadalmi, szülői igény megvalósítása, teljesítése miatt sok mindennel próbálkozott, melyek között voltak sikeresek és kevésbé jók. Jó döntés volt a kísérleti gyakorlati fakultációk megindítása, pl. a pedagógiai vagy a közgyűjtemény-kezelői, később a könyvtárosi fakultáció vagy a gép- és gyorsírás oktatása. Ezek a képzések a tanulók közvetlen munkába állását segítették, illetve a pedagógiai előképzés megkönnyítette a tanítóképző főiskolákba való bejutást, a többi pedig egyéb szakirányú képzéshez volt az első lépcső. A gimnázium tanulói közül mindig kiemelten sokan jelentkeztek tanárképző intézményekbe, a nyelvi jó képzés, illetve a reál tárgyak szeretete miatt. Így ezek a kezdeményezések sikeresnek mondhatók. Kevésbé jó emlékű a jó sportolók tanulmányait megkönnyíteni akaró sporttagozat, vagy a közszolgálati osztály, melynek működtetéséhez a Fővárosi Rendőrfőkapitányság nyújtott segítséget. A közszolgálati osztály tanulói az általános gimnáziumi követelmények mellett jogi, rendészeti, önvédelmi ismereteket is szereztek, magasabb óraszámban tanulták az idegen nyelvet és számítástechnikából is alapfokú ismereteket kaptak. Ezek az osztályok egy-egy csoport leérettségiztetésével elhaltak.

A profil megfelelő választása mellett a gimnázium testülete sokat tett a módszerek fejlesztéséért is. A tanulókkal való differenciált foglalkozás kiemelt szerepet kapott. A tanulók számával párhuzamosan a tanulócsoportok száma és létszáma is nőtt, a csoportbontások terén a törvények adta lehetőségeket maximálisan kihasználták. A matematika szakos tanárok munkaközössége elsőként kezdett szintenkénti csoportbontással foglalkozni. Ez azt jelentette, hogy a tanulók nem létszámosztás alapján, hanem tudásuk szerint nyertek besorolást. A tanárok azonos tanterv, azonos tanmenet, azonos tankönyv alapján haladtak, az órák évfolyamszinten azonos időben voltak. A témazáró dolgozatok is évfolyamszinten íródtak, azonos feladatsorral, azonos értékelés alapján. Így minden lehetőséget biztosítottak a csoportok közötti zökkenőmentes átjárhatósághoz. Meghatározott időszakonként felülvizsgálták a csoportba sorolásokat, s ha kellett, módosítottak rajta. A csoportok létszáma nem volt egyenlő, a legjobb és a leggyengébb csoportok voltak a legkisebb létszámúak. A csoportok létszáma és a közel azonos szintű tudás jobban lehetővé tette az egyéni bánásmód lehetőségét, több idő jutott egy-egy tanulóval való foglalkozásra. A jobb csoportokban több összetett, nehezebb feladatot tudtak megoldani, mert a kevésbé tehetségesek nem lassították az ütemüket. A gyengébbek pedig a több gyakorlás következtében az alapokat biztonsággal elsajátították, a több egyéni foglalkozással pedig a lemaradást lassítani, a felzárkózásukat pedig segíteni lehetett. A munkaközösségek ennek a csoportbeosztásnak köszönhetik elsősorban, hogy az új tantervek és a lecsökkentett óraszámok ellenére meg tudták tartani az elért eredményeiket, a matematika már rég nem "buktató" tárgy, az érettségiken több, mint 10 éve nem volt bukás. A jobb csoportokban kialakult egészséges versenyszellem pedig sok sikeres felvételi vizsgát eredményezett. A szintenkénti csoportbontás szinte megelőzte az emelt és közép szintű képzést, így a matematika-munkaközösség erre a képzési formára zökkenőmentesen tudott átállni.
A 90-es évek elején új igény jelentkezett elsősorban a szülőknél, ez pedig a hat-, illetve nyolc- évfolyamos osztályok, iskolák kialakítása volt. A gimnázium felismerte ezt, felmérések és alapos átgondolás után a hat évfolyamos képzés mellett döntött, melyre 1994-ben engedélyt kapott. A képzés nagyon sikeresnek bizonyult, többszörös lett a túljelentkezés, így a kezdeti 1 osztály helyett már a második évben 2 osztályt kellett indítani. Az oktatás a kerettantervre épülő egyedi tanterv szerint folyik jelenleg is.
Ezekben az években kezdődött az előkészítő tanfolyamok szervezése is az általános iskolából a gimnáziumba jelentkezőknek, mely nagyon gyorsan népszerűvé vált. Minden ősszel 150-200 jelentkező vett részt ezeken a foglalkozásokon, mely eredményes, színvonalas képzés lett. Olyan diákok is szívesen választották ezt a tanfolyamot, akik speciális képzést nyújtó középiskolákba szerettek volna bejutni, de ott nem szerveztek előkészítőt (Szent István Gimnázium, egyházi iskolák). A felvételire jelentkező tanulók száma ugrásszerűen megnőtt, egyes szakokon öt-nyolcszoros lett.
A kerettantervek bevezetése ismételt változásokat hozott, melyeket a gimnázium az eddigi rendszerébe, pedagógiai elképzelésébe, hagyományaiba jól bele tudott illeszteni. A kötelező tanórák mellett a választható tárgyak között a nyelvek, reál tárgyak, gazdasági képzésre jelentkezéshez segítséget adó tárgyakat találhatunk. A gimnázium egyik legsikeresebb korszakából adódott a természettudományos gondolkodás tisztelete, ezért továbbra is fontosnak tartották, hogy alapképzésben és emelt óraszámban is tanulhassák a diákok a biológiát, fizikát, kémiát, földrajzot.
A 2004/05-ös tanévben a minisztérium lehetőséget adott a középiskoláknak nyelvi előkészítő osztályok indítására, ezzel a lehetőséggel élt a gimnázium is, és megindította az angol nyelvi előkészítő osztályát.

Az oktatáshoz szükséges tárgyi feltételek biztosítása mellett kiemelt szerepet kapott a fejlesztésnél a könyvtár állományának növelése, a nyugodt, kulturált olvasóterem kialakítása. A kezdetben egy kisebb méretű teremből álló könyvtár az évek során egy 4 egymásba nyíló teremből álló, előtérrel rendelkező, modern technikával ellátott együttessé fejlődött. "Az iskolai könyvtár az iskola szerves része, olyan szellemi háttér, amely eszközrendszerével segíti az iskola pedagógiai programjában megfogalmazott célok és feladatok elérését" - olvasható a könyvtár Szervezeti és működési szabályzatában. Gyűjtőkörének meghatározó tényezője, hogy az intézmény peremkerületi gimnázium. Fő gyűjtőköréből néhány: pedagógia, szaktudományok segédkönyvei, gimnáziumi tankönyvek, tanári segéd- és kézikönyvek, házi olvasmányok, a világ- és magyar irodalom klasszikusainak munkái, az iskola névadójának művei, az iskola tanárainak, tanítványainak szellemi termékei, stb.
A gimnázium nagy figyelmet fordított a tanárok rendszeres továbbképzésére, nyitott volt új módszerek kipróbálására, kísérletekben, felmérésekben való részvételben. A nyelvek oktatásánál szinte mindig csoportbontásban folyt az oktatás, hogy minél eredményesebb legyen, de más tárgyak tanításánál is törekedett a csoportok kialakítására. Elsőként a matematika oktatásánál vezették be a szintenkénti csoportokban folyó tanítást, melyet aztán néhány más tárgynál is alkalmaztak. A szintenkénti csoportokban folyamatos konzultáció folyik a csoportvezetők között, az átjárást a közös tanmenet, az együtt haladás és az évfolyamszinten írt dolgozatok biztosítják. A csoportbontást a felsőbb évfolyamokon az emelt szintnél is megtartották, nem sok olyan középiskola van a fővárosban, amelyik biztosítani tudta az emelt szinten matematikát, történelmet, fizikát tanuló tanulóknak, hogy a 11. és 12. évfolyamon külön csoportot alkothassanak, de itt sikerült.

Ha végiggondoljuk a 100 év történetét, nem lehet nem észrevenni, hogy bizonyos elemek, mint pedagógiai hagyományok végigkísérték az iskola életét. Minden iskolatípus kiemelt szerepet adott a nyelvek sokrétű, sokszínű oktatásának, legyen az alap vagy magasabb óraszámban oktatott. Hasonlóan a reáliák is mindig megjelentek, legyen a neve akár tagozat, akár speciális, vagy fakultáció, orientáció, emelt óraszámú tárgy. A rászorulók, tehetségek felkarolása is mindig szerepet kapott, és nyitott volt az újdonságok iránt, mindezt úgy, hogy megtartotta a régiből, ami jó volt. Kihasználta a környezete adta lehetőségeket, a kertet, mind a sport, mind az oktatás, illetve a szabadidő hasznos eltöltése szempontjából.
Hagyományokat az iskola életének más területén is találhatunk, melyek már közismertek. Mindig kiemelkedően jó volt a tanár-diák viszony, a diákszervezetek jól működtek. A diákönkormányzat fő tevékenységi területe mindig a programok szervezése, a jogok és kötelességek érvényesítése és az iskolavezetéssel való együttműködés volt. Az iskola hagyományosan igyekszik jó kapcsolatot kiépíteni a tanulók szüleivel is. Nem csupán a diákokról és előmenetelükről szóló tájékoztatást tartja elengedhetetlennek az iskolavezetés, hanem azt a kölcsönös információcsere-lehetőséget biztosító formát is, amelyben a szülők igényeiknek, értékelésüknek hangot adhatnak a Szülők Közössége és az Iskolaszék keretében. Az iskola általános pedagógiai céljai is megfelelnek a hagyományoknak:
- a tanulói személyiség sokoldalú és harmonikus fejlesztése testi és szellemi és erkölcsi szempontból egyaránt,
- az esélyegyenlőség biztosítása,
- az általános műveltség, korszerű szaktudás kialakítása.
Igyekszik az intézmény nevelőtestülete fejleszteni a diákok helyes önértékelését, a kötelességtudat és értékorientáltság kifejlesztését, a szolidaritás és a tolarencia készségét.
Szép hagyomány a ballagás is, mely szintén a kert adta lehetőségeket is bőségesen kihasználja, és a ballagás során Szerb Antal szobránál egy szál virágot helyeznek el. Új hagyomány, hogy a ballagás előtti napon a tantestület vendégül látja a ballagó diákokat egy kerti vacsorán, mely előtt a diákok szerenádot adnak az erkélyen tartózkodó tanároknak. Egyre sokszínűbb a szalagavató bál, ahol a tizenkettedikes osztályok bemutatják táncaikat, de szívesen lépnek fel a műsorban zenében, táncban tehetséges tanulók is. De más lehetőség is biztosított a tehetségek megmutatására az év folyamán; szavalóverseny, tantárgyi versenyek mellett az 1995-től induló Tehetségkutató Gála, amikor az épület falain, tárlóiban a diákok különböző művészi alkotásai tekinthetők meg, illetve a Díszteremben láthatók, hallhatók. A hagyományos Ki mit tud? évekig a kezdő évfolyamosok bemutatkozó estje volt, az évek során nagy átalakuláson ment át, s ma már játékos vetélkedők sorozata, melyet a második éve a gimnáziumban tanuló diákok rendeznek a kezdő évfolyamosoknak.

Új hagyomány a Pizsamaparti, mely óriási népszerűségnek örvend a tanulók körében, valamint az 1994 óta rendezett Gólyatábor, mely a Balaton mellett, 5 napos programot biztosít a kezdő diákoknak. A sport-, túlélő-, mese- és záró napok mellett arra is törekedtek, hogy a gimnáziumi életbe is betekintést nyújtsanak. A tanárok, köztük a leendő osztályfőnökök munkáját 8-10 öregdiák is segíti.
Nyáron a már említett tábor mellett más táborokat is szerveznek, evezős és kerékpártábor színesíti a nyári szünidő eltöltését. A kerékpártábor Magyarország tájegységeinek a megismerését is céljai közé tűzte, így jártak már a Balaton környékén, a Fertő-tónál, a Tisza-tónál, az őrségben és a Rábaközben. A "sportos" táborok mellett alkotótábort is szerveznek 1991 óta Ráktanyán. Az első évben a résztvevők egy része agyagtárgyakat készített és égetett ki, mások fafaragással, grafikák készítésével foglalkoztak. A létszám megnőtt, a választék bővült, a kézművesség bőrözéssel, csont- és fémmegmunkálással, népi fafaragással, a képzőművész-kör akvarell- és pasztellfestéssel, linóleummetszéssel, fotózással bővült. A tábor sikeréhez nagyban hozzájárultak a művészeti vezetők, táborvezető tanárok és öregdiákok.
Szép hagyománnyá vált az is, hogy a karácsonyi hangversenyre és az évzáróra a nyugdíjas és régi tanárokat is meghívják, akik örömmel látogatnak vissza volt iskolájukba. De ellátogatnak más iskolai rendezvényre is, ha a tanulók vagy a testület meginvitálja őket.
A tanítónőképző Évkönyvben számolt be a tanév eredményeiről, eseményeiről. 1983-ban a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatala III/2502-21/1983. számmal engedélyezte, hogy a gimnázium ABLAK címen diákújságot jelentethessen meg és terjeszthesse. Az újságot a gimnázium házi nyomdájában, rotaprint nyomdatechnikával állították elő évente két alkalommal. Állandó rovatai az Irodalmi rovat, a Figyelő és a Sport voltak, így lehetőség volt események, megemlékezések, tanulói alkotások, könyvtári híradó, művészekkel készült riportok közzétételére. Később egyre ritkábban jelent meg az újság, a tanulók verseinek, alkotásainak megjelentetését a Cinkotai Csillagok kiadványuk vette át 1994-től. Ennek külön kiadását képezte 2004-ben Orbán Adorján magyar-latin szakos tanár verseskötete, melyet Hanula Judit volt rajztanárunk pasztell- és akvarell képei díszítettek. Orbán Adorján a kötet elején így írt: "...Nem vagyok költő, csak megérintett valami, amit ki kell mondanom. Mikor az öreg masina akadozni kezdett, eszembe jutott, hogy akár le is állhat, de ilyen gondolattal nem szabad megbarátkozni. Ez lehetett az a kegyetlen nyomóerő, ami a verseket kihozta belőlem..."
Az újság hagyományát folytatta a gimnázium Évkönyve, mely eleinte fénymásolással (1993-tól) és házilagos kiadásban jelent meg, s a példányokat csupán reprezentációra használták. Egy pályázat és az intézmény hozzájárulása tette lehetővé, hogy az évkönyv a későbbiekben (2001-től) nyomdai úton készülhetett el. Az évkönyv fejezetei felelevenítik a múltat, beszámolnak a jelenről, de a jövő terveiről is. Állandó fejezete a "Szerb Antaltól Szerb Antalról", mellyel a névadó iránti tiszteletünket kívánják kifejezni. Az évkönyvek utolsó fejezete a "Lapozgató", amely a tanév eseményeiről készült fényképeket tartalmazza. 2001-ben gimnázium Szerb Antal születésének századik évfordulójára nagyszabású ünnepséget rendezett. A budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum rendelkezésünkre bocsátotta anyagát, s azt ajándékképpen meg is kapták. Felvették a kapcsolatot Szerb Antal lányával, dr. Horváth Istvánnéval, aki részt vett az ünnepségen. Szerb Antal kötetekkel ajándékozta meg a könyvtárat, s azóta is tartja a kapcsolatot az iskolával.

A hagyományok ápolásához tartozik az iskola történetének megismerése érdekében kezdett anyaggyűjtés. Az anyagot az épület raktáraiban, irattárában talált dokumentumok, a testület tagjainál lévő emlékek és az intézetből származó tárgyak alkották, ezeket rendszerezték, és egy teremben állandó tárlatot, múzeumot alakítottak ki. A gyűjtött anyagban találhatók olyan kerámia dísztárgyak, amelyeket a régi hallgatók maguk készítettek, üvegtárgyak, melyeket itt csiszoltak. De találhatók itt régi szemléltetőeszközök, a tanítónőképzősök által készített terítők, fényképek, stb. Ez a kis múzeum azóta az egész kerületben ismertté vált. Az is bizonyítja az intézmény és parkja jelentőségét, hogy a múzeumi világnap alkalmával nyitva kell tartani az épületet és a parkot, hogy bárki bejöhessen, és megtekinthesse azt. Az iskola vezetése tanárok és tanulók ügyeletével biztosítja az udvarias vendéglátást és a szakszerű kíséretet.

1993 óta minden év szeptember harmadik szombatján nosztalgiadélután van az iskolában, amikor szívesen látnak minden régi és új diákot, tanárt. Jó érzés látni a mosolygó vendégeket, akik csoportokba gyűlve mesélnek emlékeikről. Van miről, hiszen ők mindnyájan az intézmény régi tanítványai, munkatársai. Valamennyi vezető az iskola tárgyi és személyi feltételeinek fejlesztésére törekedett, továbbá minden igazgató igyekezett az iskola hagyományait megerősíteni és bővíteni. Ennek eredménye az, hogy a Szerb Antal Gimnázium a közeli kerületek és az agglomerációs övezet lakóinak kedvelt iskolája. Jelenleg 21 osztály 652 tanulóval működik az iskolában, és 50 tanár oktathat az intézményben.
Az épület 100 éves fennállása alatt csupán kilenc igazgató váltotta egymást. Ez az állandóság hozzájárult a nyugodt, stabil pedagógiai munkához, amely az iskolát mindig is jellemezte.

Felhasznált irodalom:
1. A Magyar Gazdaasszonyok Országos Egyesületének évkönyve 1875-76. Bp.: Rudnyánszky: 1886. Alapszabály 2. paragrafusa
2. Évkönyv 1932/33.
3. Évkönyv 1935/36.